ÁFA bonyolítás 2013

Azon kis és középvállalkozások (lásd a besorolásról) amelyeknek árbevétele két éven keresztül 125 millió forint alatt marad, választhatják a pénzforgalmi szemléletű adóbevallást. Akkor kell  a számlákban előzetesen felszámított, levonható és fizetendő adót bevallásba állítani, amikor annak pénzügyi rendezése megtörtént. Ez nagyon jó hír a fizetési késedelem miatt sorbanálló vállalkozásoknak, hiszen, amíg vevőiktől befolyó pénzek hiányában nem tudnak szállítóiknak fizetni, addig az Áfát sem kell rendezniük. Persze nem is igényelhetnek vissza. A számlákon viszont fel kell tüntetni a pénzforgalmi adózás jelzését. A normál Áfás adózó cégekre is teljes ez a rendszer,  ha pénzforgalmi Áfás számlát kapnak, az azon szereplő  Áfa levonását csak a kifizetés időszakában tehetik meg.  A pénzügyi nyilvántartó (számlázó, könyvelő) programok Áfa része tovább bonyolódik,erre  kaptak két hónapot a programozók.

A könyvkiadásban szereplő bizományi elszámolás számlái (ismerten  az ÁFA törvény 58.§-a miatt a teljesítési dátum a számla fizetési esedékességével  egyenlő) mellett érvényesülhet a pénzforgalmi kezelés is. A bevallásba állítás a kisebb kiadóknál, és a nekik fizető terjesztő cégeknél a pénzügyi rendezést fogja követni. Ez a bonyolítás csak a pontos fizetéssel kerülhető ki.

Az eddig elfogadott törvényjavaslat tartalmazza azt is, hogy a legalább kétmillió forint általános forgalmi adót tartalmazó számlákról külön részletes adatokat kell beküldeni. Ezzel a bonyolultság tekintetében sikerül felzárkózni a 08-s havi adó és járulékbevallásokhoz.

Ami a legjobban zavar az az adózás végleges elválása a kettős könyvelés alapelveitől. A számviteli teljesítés ugyanis nem változik, az a valódi gazdasági esemény megtörténtéhez igazodik, egyezően a polgári jogi háttérrel.

Messze kerültünk a söralátéttől…

Itt a KIVA (kisvállalati adó)!

Először is tisztázzuk a kapcsoltsági viszonyokat. A kapcsolt vállalkozású cégcsoport létszáma < 25 fő, egyesített bevételi és mérlegfőösszegei <500 Mft. Vigyázat a kapcsoltság hozzátartozó személyeken keresztül is megvalósulhat! Csak ha nincs kapcsoltsági vonatkozás, akkor nézhetjük a saját cég adatokat. Ezek a KIVA választás feltételei.

A rendesen adózó kisvállalat a személyi kifizetések után  27% szociális hozzájárulási adót, 1,5% szakképzési hozzájárulást fizet. Ezek a tételek költségként elszámolhatók – azaz negatív 10% társasági adót (adócsökkenést) jelentenek, ahhoz képest ha nem kellene őket fizetni.

Legyen a vállalkozás adózás előtti eredménye M (pl. 1000 eFt), a személyi jellegű kifizetései az említett két adó nélkül B (pl. 5000 eFt), akkor a társasági adó és személyi kifizetések utáni összesített adóteher B*0,285+M*0,1 =1525 eFt

Tegyük fel, hogy ennek a  vállalkozásnak nincs tárgyévi értékcsökkenése, készlete, kötelezettségei és követelései megegyeznek az előző év végi értékkel, és nem volt kisvállalati adóalap-növelő és csökkentő tőke, kölcsön stb. pénzmozgás sem.

Így a kisvállalati adó alapja a személyi kifizetések B és a pénzügyi eredmény – esetünkben M+B*0,285 – együttes összege. Ez 7425 eFt, aminek KIVA szerinti adója 1188 eFt. Megtakarítás 337 eFt.

Közelítsünk a valósághoz. A kisvállalkozások általában azonnal leírható eszközöket vesznek, ami pénzügyi eredmény és számviteli eredmény azonosságát nem befolyásolja. Ellenben, ha éven túli leírású eszközök is vannak, akkor a számviteli eredménynél (1000+1425) magasabb lesz utóbbi eszközök értékcsökkenésével a pénzügyi eredmény, hiszen itt nem volt pénzkiadás.

A kettős könyvelés és a pénzügyi könyvelés eltéréséből további tételek is adódnak. Ha a készlet és a vevőállomány megnő, a pénzbeni eredmény csökken, ha viszont a szállító állomány és adótartozás növekszik, a pénzügyi eredmény magasabb lehet a számvitelinél. Aki tehát a 16% -s KIVA adóját akarja meghatározni, nem árt ha először elkészíti az előző évi egyszerűsített éves beszámoló adataiból a cash-flow kimutatást, majd értékeli a tárgyévi és következő évi várható hatásokat.

Végül is a 2012-évi döntésünkhöz (2013-ra KIVA) szükséges meghatározni a 2012. évi várható   beszámoló adatokat, majd  megtervezve a 2013 évi gazdálkodást tudunk csak reálisan – a várható megtakarítást figyelembe véve – dönteni.

Így ez  a munkahelyvédelmi intézkedés ezért elsősorban a könyvelők munkahelyét védi.

Tipp: korábbi írásom

Adóegyszerűsítés? Kevesebbel is beéri az állam?

A Nemzetgazdasági Minisztérium törvényjavaslata (benyújtva 2012 július) alapján 2013-tól lehetőségük lesz a kisadózó vállalkozásoknak (egyéni vállalkozó, egyéni cég, kkt. és bt.) új tételes adózást, a  kisvállalkozásoknak (egyéni cég, kkt., bt., kft,) kisvállalati adót választani. Mindkét adónemre az előírt feltételeknek megléte esetén, 2012 év végén bejelentkezéssel lehet áttérni.

1. Kisadózó  tételes adója

Főállású kisadózó 50.000 Ft/hó (nem főállású vállalkozó  25.000 Ft/hó) tételes adót fizet. De a kívánt bevételi határ 6 millió forint, mert  az e-feletti részre 40% adóbüntetés jár. A kisadózó ezzel mentesül a vállalkozói személyi jövedelemadó és osztalékalap utáni adó, a kivét utáni szja, járulékok, szochó megfizetése alól. Az adó megfizetésével biztosítottá válik a főállású vállalkozó. A rejtett akna a kapcsolódó társasági adó módosításban van elhelyezve. Ugyanis a kisadózót foglalkoztató cégeknél ezek a kifizetések adóalap növelővé válnak. Gyakorlatilag  a jelenleg számlát sem adó, lakossági szolgáltatást nyújtó vállalkozóktól akar így Matolcsy úr némi pénzt szerezni, a  legalizálásért cserébe.

 2. Kisvállalati adó

 Az elismert pénzeszköz (pénzügyi vagyon  realizált változása) és személyi kifizetések együttes összegére vetített 16%-s adó helyettesíti a 27% szociális hozzájárulási adót, a 10 % társasági adót, a szakképzési hozzájárulást. Választható 25 főig, és 500 Mft-s bevételig, azonban a kapcsolt vállalkozásoknak mutatóikat egybe kell számítani.

Az adólapnövelő és csökkentő tételek sora hosszú, hiszen ki kell szűrni az ideiglenes vagyonváltozásokat (hitelek kölcsönök adása, kapása, törlesztése), a vagyon átváltásokat (értékpapír műveletek, tőkeműveletek, osztalékfizetések). Különösen hosszú a nem a vállalkozás érdekében felmerült, és ezért adóalap növelő tételek listája is.  A bevallás és havi előlegfizetés (a személyi kifizetések 19%-a) sem túl egyszerű. Mindazonáltal egymagában a szociális hozzájárulási adó 27%-nak elkerülése ösztönző lehet, ha csak nem módosítják ez utóbbi adót a munkahelyvédelem érdekében.

A nagyság átka

A társasági adó bevallás előlapján jelölni kell a vállalkozás besorolását – micro-,  kis-, illetve középvállalkozási méret szerint. A középvállalkozások transzferár nyilvántartásra kötelezettek, innovációs járulékot kötelesek fizetni a Kutatási és Technológiai Innovációs alapról szóló törvény szerint, a bolti kiskereskedelmet sújtó különadó törvénye pedig  egyenesen csoportszinten számíttatja ki az adókötelezettséget.

Fenti adótörvények a besorolás elvégzésénél a 2004 évi XXXIV. a kis és középvállalkozásokról, fejlődésük támogatásáról szóló törvény előírásaira hivatkoznak.

  • A micro-vállalkozás felső határa 10 főnél kisebb létszám, és 2 millió Eurónál (580.000 Mft-nál) kisebb éves nettó árbevétel, vagy mérlegfőösszeg.
  • A kisvállalkozás felső határa 50 főnél kisebb létszám és 10 millió Eurónál (2,9 milliárd Ft-nál) kisebb éves nettó árbevétel, vagy mérlegfőösszeg.

Ezzel nem is lenne baj, ha csak a saját mérlegadatokat kellene nézni. Azonban ha egy vállalkozásnak van partnervállalkozása, vagy kapcsolódó vállalkozása a cégcsoport konszolidált beszámolója szerinti besorolás vonatkozik annak minden vállalkozására.

Ha nincs konszolidált beszámoló, akkor az éves beszámolók adatait kell összevonni.

  • Kapcsolódó vállalkozások  az olyan cégek, amelyek között többségi befolyás érvényesül (50%-nál nagyobb szavazati arány).  Itt a mérlegadatokat 100%-ban kell összeadni. Ráadásul nem csak a közvetlen, hanem a közvetett (harmadik személyen keresztüli) kapcsolatokat is értékelni kell.
  • Partnervállalkozások azok a cégek, amelyek között 25%-50% közötti részesedés, szavazati arány szerinti befolyásolás működik. Az minősítéshez szükséges adatok itt szavazatarányosan (tőkearányosan) vonandók össze.
Ha tehát egy nagy könyvterjesztő, aki önmagában is már középvállalkozás, kiadókat vásárol fel, az addig micro- vagy kisvállalkozás méretű kiadó rögtön középvállalkozássá válik. Ennek nincs igazán adóelőnye, viszont jelentős adminisztrációs többlettel jár. Csupán a transzferár nyilvántartás (annak igazolása, hogy minden csoporton belüli ügylet a “szokásos”, független felek közötti “piaci áron” történik) hiányának bírsága 2 millió forint.

Az előbbi esetben a bizományi árrés jobb ha nem tér el jelentősen, a terjesztő külső cégek felé alkalmazott árrésétől, szóba jöhetnek a belső bérleti díjak stb. A piaci árnak megfelelőség bizonyításának módszerei is előírtak a társasági adó törvényben, alapozva a nemzetközi modellegyezményhez, és az OECD transzferár irányelveihez.